MAGUNKRÓL

Avagy hogyan lettünk erdélyi kopó tulajdonosok

Az egész ott kezdődött, hogy családi házba költöztünk Piliscsaba, Magdolna-völgybe. Egy kertes házba pedig kutya kell. Ennek következményeképpen

elkezdtük bújni a kutyás könyveket és jártunk kutyakiállításokra. Az egyik ilyen kiállításon kezdődött a szerelem. Innentől kezdve sorsunkmegpecsételodött, adott volt, hogy ERDÉLYI KOPÓNK lesz. Nem is gondoltuk, hogy a neheze még hátra van, megtalálni azt a tenyésztőt, akinél vannak eladó kiskutyák és ezek után még azt is eldönteni, hogy a tíz gyönyörű kis csöppség közül melyik legyen az az egy amelyiket hazavisszük

A tenyésztőnél három hetes korukban tett első látogatásunk alkalmával kiválasztottunk két kutyust, amelyek közül majd nyolc hetes korukban eldöntjük, hogy melyiket vigyük magunkkal. Otthon lelkesen neki is láttunk a kutyaház építésének, az etető, itató edények, játékok beszerzésének, hogy a nemsokára érkezo új családtag megfelelő helyre költözhessen. Nos amikor eljött az idő, hogy választanunk kellett ismét ott álltunk tanácstalanul, most mi tévők legyünk. A döntés nagy sokára született meg bennünk, melyet először csak félve mertünk egymásnak is elmondani: LEGYEN MINDKETTŐ. Így került hozzánk 2005. május 27-én Mandulaházi Cankó „LOLA” és Mandulaházi Cirók „VÁNDOR” kennelünk első tagjai.

Köszönettel tartozunk Hadas László tenyésztőnek, akivel a kapcsolatunk azóta is kiváló, s Laci velünk örül minden sikerünknek. Mandula mamával és Cseri tesóval nyár végén személyesen is meglátogatták a lányokat.

Szeretnénk ezt a példaértékű hozzáállást a Magdolna-völgyi Kennelben született kopók gazdáinak segítségével, folyamatos kapcsolattartással magunk is megvalósítani.

 

 

 

 

 

 

 

Go to top